Rövid mosogatógép tanfolyam
Íme, egy rövid tanfolyam a mosogatógép helyes használatáról
Kis túlzással, de azért kijelenthetjük: nem ártana, ha valamiféle tanfolyamot elvégezne a család minden tagja, aki mosogatógépet használ. Ha létezik varrótanfolyam, miért ne létezhetne mosogatógép használati tanfolyam? Erre persze a legtöbben legyintenek, pedig a mosogatógép helyes használatát bizony tanulni kell. Máskülönben nem érjük el a kívánt célt, amikor üzembe helyezzük az új – rendszerint az első – mosogatógépünket. Hol lehet hibázni?A mosogatógép bekötés csak az első lépés, utána még hetekig lehet tanulni, hogyan is használjuk helyesen és takarékosan a készüléket
Sokan akkor határozzák el a mosogatógépet vásárlást, amikor megelégelik, hogy kézi mosogatáskor letörik a körmük, észrevétlenül elvágja valami a kezüket, kirepedezik vagy érdessé válik a kezükön bőr. Illetve az is gyakori indok a vásárlás mellett, hogy túl sok vizet és mosogató szert használ el a család a kézi mosogatással.Ilyenkor aztán irány a bolt, és már csak a mosogatógép bekötése van hátra, amit a legtöbben házilag is meg tudnak oldani. Itt jegyezzük meg, hogy a mosogatógép bekötés nem feltétlenül házi feladat, hiszen több az egyszerű barkácsolásnál, úgyhogy jobb inkább szakemberhez fordulni.
Aztán kezdődhet a mosogatás. Ilyenkor kétféle hibát szokta elkövetni. Nem jó taktikát választanak ugyanis azok, akik minden nap használják a mosogatógépet, függetlenül attól, hogy keletkezett-e kellő mennyiségű szennyes edény. Ugyanígy hibáznak azok is, akik kizárólag akkor indítják el a készüléket, ha sikerül azt csurig megrakni mosogatni valóval.
Miért baj ez? A túlságosan gyakori, egy-egy alkalommal kevés edényt érintő mosogatás túlzott víz- és mosogató szer fogyasztást eredményez. Akik pedig napokig gyűjtögetik a szennyes edényzetet, kénytelenek azzal szembesülni – főleg nyáron -, hogy kellemetlen szagok kezdenek terjengeni a lakásban minden egyes alkalommal, amikor kinyitják a készülék ajtaját.
Mi az ideális? Íme, néhány megtanulnivaló:
Lehetőleg csak akkor indítsuk el a készüléket, amikor teljesen megtelt edényekkel. A mosogatógép használata csak így lesz energia- és víztakarékos. Ha nem akarunk minden nap mosogatni, gyűjthetjük napokig is az edényeket, de így lesz egy fontos feladatunk. Minden mosogatógépen van ugyanis öblítő program. Az ezzel elöblített edények aztán – szag nélkül - több napig is várhatnak a „végső” mosogatásra. Az úgynevezett fél program nem energia- és víztakarékos, ezért csak akkor használjuk, ha feltétlenül szükséges. Ha pedig olyan edényeket mosogatnánk, amiket nem főzéshez használtunk, válasszunk alacsonyabb hőfokú, rövid mosogatást. Csak kivételes esetben melegítsük a vizet a mosogatáshoz 60 fokosra, hiszen kézi mosogatásnál is elég, ha a víz 35-40 fokos.Segítsünk be időnként a mosogatógépnek! A túlságosan szennyezett edényeket célszerű leöblíteni, mielőtt beraknánk azokat
Visszatérve a mosogatógép bekötésre: ha mindenképpen házilagos megoldást választunk, néhány dologra azért fokozottan figyeljünk. A mosogatógépnek a kézi mosogató közelében van a legjobb helye, ráadásul a vízvezeték és a lefolyó csatlakoztatását is ott a legkönnyebb megoldani. A víz bekötése az egyszerűbb, annál csupán a hideg vizes sarokszelepet kell kicserélni kombinált sarokszelepre. A szennyvízelvezetés nehezebb probléma, kétféle megoldás jöhet számításba. A szennyvízelvezető cső beköthető a meglévő szifon elé és utána is.Ha a szifon előtt van a bekötés, akkor zajosabb a vízleeresztés a mosogató tál vízleeresztőjén keresztül történő levegő beáramlástól, viszont tisztább marad a szifon. Amikor azonban a szifon után van a bekötés, elmarad ez az időnként kellemetlen szörcsögő hang, de a szifon előbb telítődik szennyező anyagokkal.
És ha már a szennyeződéseknél tartunk, folytassuk is azzal, hogy mennyire lehetnek szennyezettek az edények, amiket mosogatás céljából a gépbe rakunk. A letapadt, odaégett ételmaradékokat például le kell öblíteni az edényekről, hiszen azokat a gép képtelen lesz tökéletesen eltávolítani. Sőt: inkább rászárítja az edényekre, így azokat később még kézzel is nehezebb lesz teljesen elmosni. Hasonló a helyzet például a sajtmaradékokkal, a paradicsommártásos és egyéb, jellemzően szemmel is jól látható szennyeződésekkel, amiktől elszíneződik az első öblítővíz, ami aztán megfogja a világos műanyag tálakat. Szóval gyakran adódik számunkra némi kézi előmosogatás, amit papírtörlővel könnyendén meg is tudunk tenni. Segítsünk be időnként a mosogatógépnek!
A bepakolást hosszú ideig tanulhatjuk annak ellenére, hogy a mosogatógép tartórészeit eleve egyfajta rend szerint alakították ki. Látszólag mindennek megvan a maga helye, mert egyáltalán nem lényegtelen, hogyan következnek egymás után az edények és a konyhai eszközök. Tíz-húsz mosogatás után fog majd kiderülni, hogy minden, általunk használt edénynek és eszköznek saját helye van a gépben. Ezért aztán egyre könnyebb is lesz mindent a legpraktikusabban berakni.
És ami még fontos: a poharakat, a tálakat, a lábosokat és társaikat célszerű fejjel lefelé, a tányérokat és tálcákat állítva elhelyezni a gépben, ahogy azt egyébként a mosogatógépekhez adott használati utasítások megmutatják. Az evőeszközöket mindig az erre a célra kialakított tartóba tegyük, nyelükkel lefelé. A késekkel ugyanígy járjunk el, nehogy az éleik megsértsék, vagy tönkre tegyék az evőeszköztartó kosarat.
Ha minket hív, amikor mosogatógép bekötése a feladat, adunk önnek néhány tippet, hogyan használja eredményesen a készüléket
Vannak, akik nem szívesen tesznek a mosogatógépbe poharakat, tartva attól, hogy azok elveszítik a fényüket. Ez csak akkor következhet be, ha nem használunk öblítő folyadékot a mosogatógéphez. E nélkül a többi edény mosogatása, illetve elöblítése is elégtelen lesz.Egy másik fontos adalék anyag pedig a mosogatógép só, amit a készülék erre a célra kialakított tartályába kell beletölteni. Ha nincs só a gépben, foltosak, pöttyösek lesznek az edények. A mosogatógép só egyébként nem váltható ki asztali sóval.
A mosogatóvíz sótartalma azonban okozhat némi kellemetlenséget. Hamarabb életlenné válhatnak a kések, a teflon- és kerámia bevonatú serpenyők vékony bevonatát pedig koptathatja a só. Ezeket az eszközöket ne, vagy csak ritkán rakjuk be a mosogatógépbe. Sokan tartanak a mosogatógép erős vízsugarától is, főleg a vékony falú üvegedények, poharak miatt. Ez a félelem nem alaptalan, ezért ezeket szintén inkább kézzel mosogassuk el. A gépbe jó minőségű, strapabíró edények valók.
Érdemes kitérni az úgynevezett kombinált mosogatógép tablettákra is. Vannak, akik úgy gondolják, ezek kiváltják a mosogatógép sót és az öblítő folyadékot. Részbe van csak igazuk. A kombinált tabletták valóban tartalmaznak öblítőt, tehát ennek az adalékanyagnak a tartálya üresen is maradhat, ám a sót ilyenkor is igényli a mosogatógép. A tablettákat egyébként 12 terítékes gépekhez méretezik, így a 6 terítékes gépnek talán már túl sok is egy teljes tabletta, nem beszélve a még kisebb készülékekről. Ügyelni kell ugyanis arra is, hogy ne legyen túl sok vegyszer a gépben, mert az összezavarhatja az elektronikát. Kisebb adagoknál célszerű tehát a kombinált tablettákat darabolni, az öblítő folyadékot pedig teljesen elhagyni.
Ugye, nem is olyan egyszerű megtanulni a gépi mosogatást. Ám ha sikerül, áldás lesz a készülék a családban. Talán tudtunk néhány fontos ismeretet átadni, hogy mihamarabb és valóban áldás legyen a mosogatógép. Mosogatógép bekötését szívesen vállaljuk Budapesten és Pest megyében, s ha már ott vagyunk, némi tanfolyamot is tartunk a családnak a mosogatógép helyes használatáról, hogy mielőbb örömük legyen a készülékben. Hívjanak minket!
Pest megyében, Budapesten keressen minket! Hívja ezt a számot:
Gebe Kft. gyors szolgálat:
+36 30 949 2052
Hívható hétfőtől vasárnapig 7 és 20 óra között.
Akár hétvégén és ünnepnapon is
Menjen biztosra, ne kockáztassa, hogy idő előtt tönkremenjen a mosogatógépe egy apró figyelmetlenség miatt.
Kérje személyre szabott árajánlatunkat: Árajánlat
További hasznos információk: Gebemester
Szerző: w3gebemester
Közzétéve: 2019-05-24 11:58:58